Brassói aprópecsenye "Lúgosító módra"

Brassói aprópecsenye "Lúgosító módra"


Brassói aprópecsenye "Lúgosító módra"

Lássunk neki!

Az eredeti brassói aprópecsenye sertéshúsból és bugonyából készül. Módosítsunk rajta!

A hús legyen csirkemell, a burgonyát cseréljük batátára (édesburgonyára).

Hozzávalók két személyre:

50-70 dkg csirkemell (lúgos PH)

50-70 dkg tisztított, meghámozott batáta (közepesen lúgos PH)

1/2 liter olaj a batáta sütéséhez (ha lehet akkor olíva olaj lúgos a PH)

1db vöröshagyma (erősen lúgos PH)

1db fokhagyma (erősen lúgos PH)

bors

és a díszítéshez valami zöldség


Elkészítése:

Serpenyőbe kevés (3-4 evőkanál) olajat teszünk, rátesszük a vöröshagymát, félig megdinszteljük, beletesszük az összekockázott  csirkemellet, kevés sót és borsot, ha szükséges akkor kb. fél deciliter vizet is. Megsütjük, zsírjára pirítjuk. Csirkemell gyorsan megpuhul, nem kell sokáig sütni. Fűszerezzük.

Másik serpenyőben feltesszük az olajat és megsütjük benne az összekockázott batátát.

Ha mindkettő kész, összeöntjük, sózzuk borsozzuk(jó bőven, mert a hús is és a batáta is megkívánja) Rányomunk 3-5 gerezd fokhagymát és kíméletesen összekeverjük, majd tálaljuk.

Én most nem kevertem össze, hanem a tálba egymás mellé raktam.


Ehhez az ételhez szinte bármilyen saláta megfelel, én ma pitypangsalátával tálaltam.

A saláta elkészítési módját itt találod:

https://lugositoetelek.izvilaga.hu/adatlap/pitypangsalata_lugosito_modra/212

Jó étvágyat!

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

ÍzVilága receptek

További receptek »

 

 

 

 

ÍzVilága receptek

További receptek »

 

 

 

Helyi gasztró szolgáltatók

További helyi gasztró szolgáltatók »