Szilvalekváros gombóc
Szilvalekváros gombóc
Ez az az étel, amiről nem kell sokat írni.
Egyszerű és gyorsan elkészíthető, szinte elrontani sem lehet és mégis nagyon közkedvelt és finom.
Hozzávalók:
- 1 kg krumpli
- 30 dkg liszt
- 1 darab tojás
- ízlés szerint só
- 30 dkg szilvalekvár
- 20 dkg zsemlemorzsa
- 2 ek vaj
- ízlés szerint porcukor
Elkészítése:
A krumplit héjában megfőzzük, lehúzzuk a héját, még melegen áttörjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd belekeverjük a tojást, a lisztet és a sót. Összegyúrjuk. Ha kicsit ragacsos, adunk hozzá még egy pici lisztet.
Lisztezett deszkán fél centis vastagságúra nyújtjuk, és négyzeteket vágunk belőle. A négyzetek közepébe egy-egy kiskanálnyi lekvárt teszünk. A négyzetek sarkait összenyomkodjuk, majd gombóccá formáljuk.
Egy serpenyőben vajat olvasztunk, kevergetve aranyszínűre pirítjuk rajta a morzsát.
A gombócokat bő, forró, sós vízben főzzük, míg nem jönnek fel a víz tetejére. Szűrőkanállal kihalásszuk, és meghempergetjük a morzsában.

Tálalhatjuk!
Tetszett a cikk?
ÍzVilága cikkajánló
A GULYÁSLEVES! Te hogy készíted?
Információk, fontos
Több forrás is megegyezik abban, hogy az étel születését, elterjedését az alföldi pásztorélethez kapcsolja
Egy gyors fánk receptje
Tésztafélék, Lángosok/Fánkok
Gyorsan elkészíthető édesség ebédre, egy jó kis leves után, vagy egyszerűen csak délutáni desszertként fogyasztva.
Feketeberkenye lekvár és hasznossága
Információk, Javaslatok/Praktikák
Gazdag C-vitaminban, K-vitaminban, B-vitaminokban, mangánban és káliumokban, ami támogatja az immunválaszt és csö ...
Fejessaláta paradicsommal tálalva
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Ennél egyszerűbben elkészíthető salátát elképzelni sem tudok.
Káposzta saláta
Egyéb receptek, Köretek
Köménymagot csak az tegyen rá, aki szereti!
Tárkonyos raguleves, citromkarikával, tejföllel
Előételek/Levesek, Levesek
Ha van otthon egy kevés petrezselyemzöld, aprítsuk fel és szórjunk egy kicsit a tetejére
Lúgosító magvak/őrlemények
Információk, Egyéb
Szervezetünk pH-értékének normál szinten tartása nagyon fontos az egészségünk szempontjából 1-től 14-ig terj ...
A tökéletes sertésszelet titka
Információk, Egyéb
A sertésszelet édes-savanyú mártással: A család kerti partijának sztárja
Konyhaműveletek 4/3 rész : Tészták
Információk, Egyéb
A tészták tipikusan cukrászipari ételanyagok, de előfordulnak a szakácsfeladatok során is.