Házi készítésű árpakávé

Házi készítésű árpakávé


Otthon pörkölt, házi készítésű árpakávé

 Az árpakávé könnyen emészthető ital, jót tesz a betegeknek és lábadozóknak, kisgyermekeknek és idős embereknek, étvágytalanoknak is, mert kiváló energiaforrás. 
Tartalmaz B2-, B12-vitamint, kalciumot, foszfort a csontképződéshez, valamint magnéziumot az ideg-, és izomműködéshez, támogatja a szívet is. Lefekvés előtt segíti az elalvást. 
Kifejezetten egészséges, és minden korosztálynak ajánlott a fogyasztása.

Elkészítése házilag:

- Az árpaszemeket először enyhén nedvesítsük meg, vagyis egy kiló árpához adjunk kb. fél deci vizet.

- A szemeket állandóan kevergetve pörköljük meg. Ha már barna, töltsük lapos tálra és teregessük szét, hogy gyorsan lehűljön. Vigyázat, hűlés közben is barnulhatnak az árpaszemek!

- A lehűlt szemeket hintsük meg egy kevés porcukorral és keverjük el jól. A cukortól szebb és jobb ízű lesz a kávé.

- Az árpaszemeket daráljuk közepesre, és zárt edényben főzzük, de legjobb kávéfőzőben elkészíteni. Így érvényesül a legjobban az íze. 

- Ha edényben készítjük. az árpaszemeket először forraljuk fel, majd állandó keverés mellett addig főzzük, amíg a tetejéről eltűnik hab. Könnyen kifut, ezért ne hagyjuk magára a tűzön! Ha megfőtt, néhány csepp hideg vizet öntsünk a tetejére, és hagyjuk leülepedni. 

- Illata és íze az árpamalátára jellemzően édeskés, karamellás. 

- Ez a kávé koffeinmentes.

Kínáld kinek-kinek az igénye szerint kisebb és nagyobb csészékből.

Élvezd a kávézás örömét!

Próbáld ki te is!

Saját fotók, lila akác a kertemből.

 

Tetszett a cikk?

 

 

ÍzVilága cikkajánló

Kocsonya, rántott köröm, csülökpörk. I.rész
Főételek, Egytálételek
A húsokat beletettem egy közepes fazékba és hidegvízzel felengedtem, hogy bőven ellepje a húst
Rántott szezámmagos karfiolrózsák
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Nagyon egyszerű az elkészítése, de nyersen (vagy enyhén párolva) a leghatékonyabb a lúgosító tulajdonsága ...
Töltött káposzta
Főételek, Egytálételek
Milyen húsból készüljön a töltelék, rizzsel keverjük vagy gerslivel, Milyen hús kerüljön a gombócok mellé?
Krumplis tészta savanyúságokkal
Főételek, Egytálételek
A legfinomabb, ha kovászos vagy savanyú uborkával esszük, de bármilyen ecetes savanyúság illik hozzá.
Csirkemell másképp!
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Csirkemell sokunk étrendjében örök klasszis és nemcsak a diétázók és valamilyen különleges étrendet követő ...
Édes hagyomány karácsonyra
Információk, Egyéb
A szaloncukor készítése nem ördöngösség, de igényel némi türelmet és kreativitást.
Feketeberkenye lekvár és hasznossága
Információk, Javaslatok/Praktikák
Gazdag C-vitaminban, K-vitaminban, B-vitaminokban, mangánban és káliumokban, ami támogatja az immunválaszt és csö ...
Üdvözlünk az ÍzVilága magazinunkban!
Kiemeltek, Ajánló
Ahol az igazi, szívvel-lélekkel készült magyar ízek otthonra találnak. Szeretnénk, ha a konyhátok a ház legmel ...
Komplett lúgosító ebéd
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Vegyes zöldségleves zöldborsóval, sült hekk sütőtökpürével és héjában főtt sült burgonyával

További cikkek »