Batáta, tepsiben sütve:


Hogyan készítem? Egyszerűen!

Az édesburgonyát, vagy batátát sokan szeretik. Lehet belőle gyors  egyszerű ételt készteni, de természetesen nagyobb főételeknek és süteményeknek is kiváló alapanyaga lehet.Legegyszerűbb étel amit el lehet belőle készíteni a sült batáta. Tetszés szerinti mennyiséget veszünk (általában annyit amivel a tepsi megtelik.) Megmossuk, szemeit kivesszük, hogy homok még csak véletlenül sem maradjon rajta. Ha nagyobb a burgonya, akkor ketté vágjuk, majd sütőpapírra a tepsibe rakjuk szépen sorban szorosan. Sütőbe tesszük és puhára sütjük, kihűlés után tálalhatjuk. Külső héja is fogyasztható!

Aki szeretné, az ízlés szerint fűszerezheti is.

Édesburgonya egészben sütve:

Közepes hőmérsékletű sütőben kb. másfél óra alatt puhára sütjük. Vigyázzunk rá, ne égjen meg. 

Én semmivel nem szoktam ízesíteni. Természetes natur íz. Kiváló!

Aki úgy szereti, meg is hámozhatja tálalás előtt:

Jó étvágyat hozzá!


Édesburgonya 

edesburgonya

 Sokan úgy gondolják, hogy a keményítőt tartalmazó ételek savasak, ezért lepődnek meg, ha a lúgosító zöldségek között említjük az édesburgonyát és az újkrumplit. Attól függetlenül, hogy egy étel savas-e vagy lúgos, itt most az számít, hogy a szervezetben milyen hatást vált ki, ami ebben az esetben lúgos. Az édesburgonya másik fontos tulajdonsága a jó íz mellett a magas rosttartalma és az A-vitamin tartalma.

Itt, két nagy batátának lekapartam a héját, mint az újburgonyának. Nagyon gyorsan barnul a színe, de nem kell vele foglalkozni.

Lényeg, hogy tiszta és homokmentes legyen.

Szétdaraboltam, (nehéz vágni, de a kész étel minőségén  semmit nem változtat a látvány ) tepsibe raktam és betettem a sütőbe. 

Jó lesz délutáni csemegének, hogy legyen mihez nyúlni, ha éhes leszek.

El is készült. Szép nem lett, de finom!

A legegészségesebb ételek egyike és 1000 féle módon készíthető! Mindenkinek ajánlom!

Tetszett a cikk?

 

 

ÍzVilága cikkajánló

Sült hekk lúgosító köretekkel...
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Sült hekk, sütőtökpürével, héjában főtt burgonyával, olívaolajban átsütve, kaliforniai paprikával díszítve.
A lángos!
Tésztafélék, Lángosok/Fánkok
A lángos, vagy kenyérlepény valószínűleg a kenyérrel egyidőben keletkezett
Házi készítésű árpakávé
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Az árpakávé könnyen emészthető ital, jót tesz a betegeknek és lábadozóknak, kisgyermekeknek és idős embereknek....
Kapormártás és a " kapor "
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Kapor egy egynyári, illatos fűszernövény a zellerfélék családjából, amelynek tudományos neve Anethum graveolens.
Krumplileves kicsit másképp
Előételek/Levesek, Levesek
Krumplileves debrecenivel és édes-savanyú mártással is ízesítve!
Mákostészta narancs szeletekkel ízesítve
Édességek, Maffinok/Felfújtak
Mákostésztát szinte mindenki szereti. Kevés hozzávaló, egyszerű elkészítés jellemzi.
Batáta chips, akár köretként is
Speciális receptek, Lúgosító ételek
Az édesburgonya nagyon távoli rokonságban van a hagyományos burgonyával, bár ezt is burgonyának nevezzük
Konyhaműveletek 4/3 rész : Tészták
Információk, Egyéb
A tészták tipikusan cukrászipari ételanyagok, de előfordulnak a szakácsfeladatok során is.
Kocsonya, rántott köröm, csülökpörk. II.rész
Főételek, Egytálételek
Sertésköröm rántva sültburgonyával és paprikával

További cikkek »